Bakonyi túranap

Diákönkormányzatunk egy „tanévnyitó-ismerkedő” programmal kezdte a tanévet. Ezen az úgynevezett csapatépítő rendezvényen esélyünk volt megismerni a gólyákat, ők is megismerhettek bennünket.

Szeptember 09.    (Szombat) reggel 9-kor már izgatottan vártuk a vonat megérkezését a győri vasútállomáson. A célállomás Porvacsesznek volt, ahová délelőtt 10 óra után érkezett meg a vonatunk.

Amikor végre odaértünk a táborhelyhez, kiderült, hogy még a bogrács nem ért oda, mert a hely megközelíthetetlen volt autóval. Ezért igyekeztünk a leghasznosabban eltölteni addig az időt, ezért elkezdtünk fát gyűjteni, és tüzet csiholni a nálunk lévő eszközökből. Amikor megérkezett végre a bogrács, kezdetét vette az igazi csapatépítés. Egy csoport krumplit pucolt, egy csoport darabolt, egy csoport meg a kolbásszal, és egyéb finomságokkal foglalkozott, egyesek fényképeztek és páran a tüzet felügyelték. Míg főtt az étel, addig csapatépítő játékokat játszottunk a tanárnővel, és közben sokat nevettünk. A gólyákkal megismertettük a PÁGISZ igazi játékos arcát, humorát. Amikor elkészült a paprikás krumpli. akkor mindenki jól lakott. Aztán még újabb játékok következtek, természetesen a szemétszedés és rendcsinálás után, és már el is repült a nap.

Mint minden jónak, ennek is vége lett, de szerintem egy felejthetetlen emlék maradt mindenki számára. Még szeretnénk hasonlókat tartani. Ez egy kivételes nap volt, ahol kivételesen mindenki példásan viselkedett.

Barna Benedek 11. C