Győztes olimpikonok a PÁGISZ-ból

Bár az olimpia már hetekkel korábban befejeződött, a mi versenyzőink március 20-án léptek pályára a döntőben, melynek helyszíne a koreaihoz hasonlóan zord időjárású Győr belvárosa volt. Hosszú út vezetett idáig, hiszen a Lengyel Alfréd honismereti versenyre való felkészülést januárban kezdte meg két csapatunk: az Olimpikonok és a Patyisok kettőse: Dienes Bálint és Kecsedi Kristóf, valamint Boros Ádám és Oross Bálint a 9.E osztályból. Felkészítő tanáruk Barabás Rita volt.

Az alapozást az előbbi csapat az olimpiatörténeti kiállításon kezdte, majd a felkészülés további részét a Patyisokkal együtt az iskola könyvtárában folytatta. Versenyzőink két városnéző sétán is edződhettek: rendhagyó magyarórán vettek részt osztályukkal, majd külön csapattúra keretében is bejárták a várost. A kvalifikációhoz prezentációt kellett készíteniük szabadon választott helyismereti témában: az Olimpikonok csapata a győri színekben versenyző olimpiai érmeseket mutatta be, a Patyisok pedig az iskolánk történetét dolgozták fel. A két téma egy sportoló személyében kapcsolódik össze: a moszkvai olimpián 1980-ban ezüstérmet szerzett kajakos, Joós István, iskolánk tanulója volt. Előzetes feladatként még egy városba érkező barátnak kellett programajánlót készíteni és mindezt illusztrációval kiegészíteni.

A döntőben a diákok egy akadálysétán vettek részt. A Baross Gábor u. 4. sz. alatti Kisfaludy Károly Könyvtárból kiindulva egy menetlevél segítségével önállóan kellett teljesíteniük feladatokat, felfedezve a város épületeit, szobrait és az azokon elhelyezett táblákat. Végül rendkívül szoros küzdelemben az Olimpikonok csapata szerezte meg a győzelmet, a Patyisok csapata pedig a pontszerző hatodik helyezést érdemelte ki. Mindkét csapatnak szívből gratulálunk! (A versenyről tudósított az infogyor.hu és a gyoriszalon.hu is, a fotók tőlük származnak.)